Ki vagyok én?
– avagy hogyan lettem villámolvasás – oktató –
Ki vagyok én?
– avagy hogyan lettem villámolvasás – oktató –

Diákként
Gyerekként sohasem voltam jó tanuló, sőt, az érettségi után eszemben sem volt tovább tanulni, megelégedtem azzal, hogy az előírt követelményeket teljesítettem – úgy ahogy…
Egy olvasmányélményem hatására a honvédségtől leszerelésem másnapján besétáltam a Monori Rendőrkapitányságra, és közöltem, nyomozó akarok lenni. Megküzdve az értetlenül álló személyzeti vezetővel, majd a különböző alkalmassági vizsgálatokkal, néhány hét múlva esküt tehettem a Magyar Köztársaság védelmére.
Nyomozóként
Éveken keresztül nyomoztam kisebb-nagyobb helyi bűnügyekben. Imádtam a szakmámat és éjjel-nappal dolgoztam. Amikor először jelentkeztem a Rendőrtiszti Főiskolára, végül el se mentem a felvételire, mert képtelen voltam leülni tanulni és felkészülni a vizsgára.
Rengeteg küszködés és évek kellettek ahhoz, hogy végre felvegyenek. Az iskola mellett továbbra is nyomoztam, így végképp csak nyűgnek és tehernek éltem meg a tanulást, ami ráadásul hátráltat a munkámban és aminek az egyetlen értelme, hogy a végén papírt kapjak a kezembe. Nagyon rossz hatásfokkal tanultam: amit az egyik vizsgára bemagoltam, kezdhettem a következőre előlről, mert nem maradt meg hosszú távon a fejemben.
Ugye ismerős? Milyen sokan tanulnak most is így!
31 évesen végül vérrel és verejtékkel megszereztem az áhított diplomát és bűnügyi tisztté avattak. További tanulás? Szó sem lehetett róla! Elegem volt belőle!

Rendőrtisztként
Ifjú tisztként szerencsémnek és a szakmai tapasztalataimnak köszönhettem, hogy 2003-ban felkértek, hogy tanítsak a Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi Tanszékén. Ez hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt, elismerése az addigi munkámnak, gyakorlati felkészültségemnek, ám akadt egy kis probléma: ahhoz, hogy hosszú távon taníthassak, meg kellett kezdenem egyetemi tanulmányaimat…
Valamit ki kellett találnom, mert éreztem, hogy az eddigi módszeremmel nem fog menni. És nem csak a módszert kellett megtalálnom: le kellett valahogy küzdenem magamban a tanuláshoz való negatív hozzáállást.
Ekkor ismerkedtem meg a Villámolvasással. Ez volt a következő – talán az egyik legnagyobb – szerencse az életemben, úgy szoktam fogalmazni: életem legjobb befektetése. Az akkor még három napos kurzuson olyan dolgokkal találkoztam, ami után egyre csak azon csodálkoztam, hogy tudtam eddig egyáltalán tanulni?! Semmi különleges nem volt benne pedig, csak egyszerűen az agyam, az elmém természetes működéséhez szabtuk a tanulási módszeremet. Természetesebbé vált az anyag feldolgozása és ez nagy örömmel töltött el.
Hamar rájöttem, hogy így tanulni egyáltalán nem fáradtságos, sőt! Élvezetes tevékenység! Egy nagy játék az egész! Egy kreatív, alkotó tevékenység, amelyben legalább akkora az élvezet, mint amekkora a haszon.
A tanfolyam elvégzése után azonnal belevágtam a szükséges egyetemi tanulmányaimba, az ELTE pedagógia szakán, amelyet nagy élvezettel végeztem el. Akkor, 33 évesen „megjött az eszem” a tanuláshoz. Sőt, ezzel párhuzamosan elkezdtem a Debreceni Egyetem filozófia szakát is és mindkét helyen kiváló eredményekkel végeztem!
Mi változott?
Megtanultam tanulni.
Mi lett volna, ha 16 évesen mutatja meg nekem valaki azokat a fogásokat, amelyekre így magamnak kellett rátalálnom..?

Tanulásmódszertan – oktatóként
Megértettem, hogy mekkora kincsre leltem és már az egyetem alatt elkezdtem tudatosan – tudományosan feltárni a témát. Szerettem volna megérteni, mitől veszítjük el a tanulás szeretetét, miközben kisgyerekként még senkit sem kell noszogatni, hogy például megtanuljon járni.
Az elmúlt másfél évtizedben igyekeztem nem csak kutatni, de fejleszteni is a módszereket, a villámolvasás eredeti Paul Scheele által felfedezett módszerét a „magyaros” gondolkodás és a hazai iskolarendszer sajátosságaihoz igazítottam és tanfolyamok tucatjain tökéletesítettem a mai formájára.
A kisebbeknek (3. osztálytól egészen az érettségiig) pedig olyan, a saját korukra szabott tanfolyamokat állítottam össze Lépéselőny néven, amelyek során nem csak tanulási módszereket kaphatnak, de igyekszem megtanítani őket, hogyan szeressenek meg tanulni.
2017 őszén végül nem kevés mérlegelés után leszereltem a rendőrségtől és teljesen a Villámolvasás és Lépéselőny tanfolyamok oktatásának szenteltem magam. Időközben megjelent és a kiadó legkeresettebb kiadványává vált „Villámolvasás a gyakorlatban” és „Lépéselőny – tanulj meg tanulni” című könyvem.
Szerencsés ember vagyok és nem csak azért, mert ennyi pozitív fordulat volt az életemben, de azért is, mert évente több ezer embernek adhatom át azt a tudást, ami az én életemet megváltoztatta.
Készen állsz?
Jelentkezem!