Hogyan működik a villámolvasás? - Villámolvasás Lantos Mihállyal Magyarország legismertebb oktatójával

Hogyan működik a villámolvasás?

Hogyan működik a villámolvasás?

Mitől más a villámolvasás?

A hagyományos olvasás során balról jobbra, betűről betűre, szóról szóra haladunk. Értelemszerűen nem tudhatjuk előre, miről fog szólni a következő oldal, az agyunk egy történetként építi fel az olvasottakat. Ez szépirodalom esetén nagyszerű, hiszen így meg tudunk lepődni a fordulatokon és izgulhatunk a végkifejletért.

Mondjuk egy egyetemi jegyzet megtanulásakor viszont értelmetlen így haladnunk, hiszen a szövegnek nincsen cselekménye, nincsenek benne "izgalmas fordulatok", nem a megfogalmazás minősége a lényeg. Ezért a villámolvasás során először megismerkedünk a szöveg általános tartalmával, a struktúrájával és kijelöljük a céljainkat.

Hagyományos olvasással először végig kéne olvasnod a könyvet és csak utána tudod eldönteni, hogy megérte-e az időt, amit rá szántál. A villámolvasással már a valódi munka elkezdése előtt képes leszel eldönteni, hogy egyáltalán szükséged van-e a könyv megtanulására és ha igen, melyik részét milyen szinten szeretnéd elsajátítani. Ugye érzed, hogy ez már önmagában hatalmas előny?

A villámolvasás ezzel szemben olyan...

...mintha lenne egy műholdad.

Rögtön az első pillanatban átlátnád: a Föld gömbölyű. Ezután megnéznéd, hol vannak az országhatárok, és kiválasztanád azokat, amelyekben a fontos városokat találod. Még jobban ráközelítenél és kizárólag azokat a városokat néznéd át részletesen, amelyek a számodra szükségesek. Ezeket lefotóznád és örökre megmaradnának a memóriatáradban. Mire végeznél, a vándor még talán az első országot sem hagyta volna el...

De hogyan fogok erre emlékezni?

A villámolvasás nem az olvasás sebességéről szól, hanem a tanulás sebességéről. Az a célunk, hogy sokkal gyorsabban sokkal többet tanulj meg és sokkal jobban meg is jegyezd. Ehhez semmi mást nem teszünk, mint a tanulás szolgálatába állítjuk az agyad születésedtől meglévő, elképesztő képességeit.

Játékos tanulás - a jobb agyfélteke

Megtanítalak, hogyan használd a kreativitásodat, a színeket és a formákat a tanulás során. Hogyan használd a "hülyeséget" (igen, ez mától egy tanulástechnikai szakszó!), a kontextust a memorizáláshoz. Ha élménnyé válik a tanulás nem csak sikeresebb, de sokkal könnyebb is lesz elvégezned azt a munkát, amivel eddig küszködtél!

A tudatalatti bekapcsolása

Egy különleges, de egyszerű eszközt is megtanítok neked: a fotóolvasást. Gyakorlatilag úgy fogod megtanulni az anyagot, hogy tudatosan el sem olvasod. Elsőre minden bizonnyal bizarrnak hangzik, de ezen az oldalon bővebben bemutatom, miért nem az. Mentalisták már régóta használják ezt a módszert színpadi varázslatokhoz - mi most a tanulásunkat fogjuk vele megigézni.

Megváltoztatni, amit a tanulásról eddig hittél

Ez lenne a villámolvasás célja. Feloldani az eddig rád rakódott mentális gátakat, kihasználni az agyad természetes működését és örömmé tenni a tanulást.

Mindenki meg tudja csinálni? Nem. Csak az, aki elkezdi. Ha nem vagy nyitott új módszerekre, mivel is tudnád leváltani a régit?

Én várlak, szívesen mutatok egy új utat. Eljönni és gyakorolni neked kell. Készen állsz?

Kosár
Scroll to Top
Scroll to Top