100 évvel ezelőtt a tanító százszor elismételtette a szorzótáblát, a gyerekek kórusban mondták, hogy egyszer egy az egy, kétszer egy az kettő… Ha nem jegyezték meg elsőre, hát még a következő héten is gyakorolták.

Ma már erre nincsen idő? A technikai civilizáció fejlődése egyre több ismeret elsajátítását igényli. Már az egyszerű hétköznapjaink is rengeteg tanulást igényelnek a gépkocsivezetéstől a számítástechnikán át a mobilkommunikációig. 

A mai középiskolás biológia tananyag ötven éve még bőven egyetemi szintű lett volna, egyszerűen elfogyott az időnk, amit a tanulásra tudnánk fordítani. Túl sok anyagot kell túl részletesen túl gyorsan magunkévá tennünk. Ezért lett divat a kettesre menni az egyetemi vizsgákon. De ki akar "elégséges" ismeretű munkatársakat?

 tanulas

Ráadásul minden elképesztő iramban fejlődik, minden szakma eljutott odáig, hogy az öt-tíz éves tudás, már nem tudás. Lett is egy új, sokat emlegetett kifejezésünk: az élethosszig tartó tanulás.

Világos tehát, hogy az elsajátítási igények egészen mások, mint 100 évvel ezelőtt voltak, így nem nélkülözhetünk egy-egy jól felépített tanulási stratégiát.

"Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól." (Woody Allen)

A hihetetlenül megnövekedett információ-mennyiség gyors elsajátításának kényszere vezetett a Villámolvasás megszületéséhez. Ez nem csak egy gyors olvasási technika, de egy komplett tanulási stratégia, ami nem csak azt ígéri, hogy hamarabb végzel majd az anyaggal - de azt is, hogy mélyebb, integráltabb tudást szerzel, mint a hagyományos olvasással, tanulással.

Ha Woody Allen híres aranyköpése igaz lenne a Villámolvasásra, biztosan nem lennének diplomáim és nem lennék évek óta oktató, egyetemi tanár. A lényeg pont, hogy nem az olvasás, hanem a megértés sebességén és mélységén van!

Mitől más, mint a hagyományos olvasás?

Az iskolában azt tanultuk, hogy balról jobbra, betűről betűre, szóról szóra haladjunk. A Villámolvasás során viszont nem a betűket, hanem a tágabb összefüggést, a szöveget vizsgáljuk! Először megtaláljuk, hogy mi lesz a fontos információ a számunkra és csak utána foglalkozunk vele, az egész felől haladunk a részletek felé. Ráadásul be tudjuk kapcsolni a munkába a racionális, józan bal agyfélteke mellett a játékosságért, humorért, a kreativitásért felelős jobb agyféltekét is, így a száraz magolás helyett élménnyé válik a tanulás. Ha nem így lenne, ki csinálná?

Sokan teszik fel a kérdést: meg tudom én ezt csinálni? A válaszom: egyértelműen igen! Pontosan az a lényeg, hogy az elménk természetes működését használjuk ki az erőltetés, túlhajtás helyett. Nem dolgozni fogunk többet, hanem a munka minősége lesz más, a hatékonyság növekszik elképesztő mértékben!

Megvilágítom ezt az egészet egy példával.

vandor

A hagyományos olvasás olyan, mint egy vándor, aki végig akarta járni a világ összes fővárosának a főtereit. Elindult hát, meg is érkezett az első országba. Ott megkereste az első fővárost, ahol hosszú bolyongás után rálelt a főtérre. Egy. Már csak kétszázvalahány további főtér van hátra... Nem volt rest, végigtalpalta az egész világot, akárhányszor is érezte úgy, hogy unja, belefáradt, kimerült. Egyszercsak végzett a kétszázvalahány város főtereinek meglátogatásával és sok-sok idő múltán megérkezett - a másik irányból - ugyanarra a pontra, ahonnan elindult. Ekkor rájött a nagy tanulságra: a Föld bizony gömbölyű!

Egy barátja megkérdezte, hogy mire emlékszik. Ő pedig sorolta a rengeteg élményt a rengeteg csodálatos főtérről. A barátja rákérdezett: és melyik volt a 121. város? Ötlete sem volt róla. Ekkor rájött arra, hogy a befektetett energiához képest csak nagyon kevés dolgora emlékszik az utazásból, főleg kevésre pontosan. Borzasztó sok "felesleges" területen kellett áthaladnia, azaz olyan országrészeken, amelyek nem érdekelték. Ő a főtereket akarta látni, nem a hegyvidékeket vagy a legelőket. Megtalálta azt is végül, ami érdekelte, de ha belegondolt, hogy mennyi időt töltött pontosan a céljával és mennyit gyalogolt feleslegesen, elfogta a rosszérzés.

Ez a hagyományos olvasás. Meg akarsz tudni dolgokat és ahhoz, hogy ezt megkapd, az egész könyvet A-tól Z-ig el kell olvasnod. Számtalan felesleges információt is megkapsz, hegyeket és legelőket, de az igazán fontos információkat csak a végén raktározod el és a sok zavaró egyéb miatt az sem biztos, hogy a lényegesre tisztán fogsz tudni emlékezni majd.

 

A villámolvasás, ezzel szemben olyan, mint egy műhold.

Kering a föld körül, és te oda irányítod, ahova csak akarod. Ha meg akarod vizsgálni a Föld összes fővárosának a főtereit, egyszerűen körberepülöd a Földet (ekkor, azaz a legelején rájösz, hogy a Föld gömbölyű!)  és csak azokat a részeket nézed át tüzetesen, amikre szükséged van. Gyorsabb lesz? Milliószor. Jobban fogsz rá emlékezni? Nagyságrendekkel. És persze az elejétől tudni fogod, hogy hány információ, azaz főtér érdekel, mert látni fogod az anyag egészét. A kontinenseket, az óceánokat. Nem kell átúsznod a tengert, hogy tudd, mi van a túlpartján, megspórolsz magadnak elmondhatatlanul sok munkát. És megtanítalak térképet is készíteni minderről, hogy innentől bármikor fel tudd idézni, amit láttál, örökre a tiéd maradjon ez a tudás.

Ugye, hogy mennyivel jobban hangzik? Többet és gyorsabban tudtál meg. Varázslat, humbug, szemfényvesztés? Nem. Csak a te csodálatos agyad és egy jó módszer, egy kidolgozott tanulási stratégia szükséges hozzá.

Készen állsz?

Jelentkezés a tanfolyamra